2011. május 7., szombat

A kert számomra maga a csoda (Frissítve: 2012. április 27.)

A lemenő nap sugarai gyönyörűre festik a tájat.




(Fotó: 2012. április 26.)



Saját készítésű víztároló.
(A kövek és virágok egy 120 literes hordót rejtenek.)
Az első gyíkitató (madáritató) 
(Fotó: 2012. április 26.)
A második gyíkitató (madáritató)
A kert számomra maga a csoda. Minden nap újabb és újabb meglepetések várnak. Kezdődött a zöld gyíkokkal, amelyek birtokba vették az udvaron lévő kőfalat. Fészkelőhelyet talált magának a házi rozsdafarkú, megjelent a kardoslepke, a fecskefarkú lepke,  a nappali pávaszem, az Atalanta lepke, a C betűs lepke, különböző boglárkák, találkoztam zöld levelibékával, erdei békával, karolópókkal, keresztespókkal, bikapókkal és sorolhatnám tovább az énekes rigóval, amelynek a hangja és a fészke is teljesen lenyűgöz -mesteri munka mindkettő-, folytathatom a tengelicekkel,  vörösbegyekkel, zöldikékkel, kékcinegékkel, széncinegékkel, barátcinegékkel, őszapókkal, erdei szürkebeggyel, barátposzátákkal, erdei pintyekkel, csicsörkékkel, meggyvágókkal, fekete rigókkal, mezei és házi verebekkel, és egy  balkáni gerlepárral. Tavasztól őszig hetente egyszer megjelenik a  vércse. Néha szajkók rikoltozása szakítja meg a csendet. Rendszeresen méltóságteljesen a  kert felett  köröznek  az egerészölyvek. Néha megpihennek egy-egy magasabb fán.  Itt élek közöttük. Hallgatom a madarak dalát, a tücsök sereg ciripelését, a békák brekegését, és közben teljesen a természet részének érzem magam. Lépésről lépésre kerülök közelebb a természethez és minél többet megtudok róla, annál jobban kitárul előttem ez a csodálatos, rejtélyes világ. Ha szeretnél csatlakozni hozzám virtuális kerti sétára, tarts velem! Szívesen látlak. 

Kertem




Kilátás a kertből a közterületre
Japán díszfű (Miscanthus sinensis)







A virágzó akácfák alatt egy őzike.
 (A kép közepén távoltól kis barna foltként látható.)